Cafeteria Expo - első összefoglalás
2010-05-19 10:45:12Általános tanulságok
Május 13-án az első Cafeteria EXPO-n történt, hogy hirtelen, az első előadás alatt megtelt az erre szánt terem, majd úgy döntöttünk, hogy a kiállítási térben folytatjuk tovább az előadások programját is.
Az is megtelt!
…de mik is voltak azok a tartalmak, melyek ennyi résztvevőt, cégvezetőt, HR vezetőt érdekeltek májusban a cafeteriával kapcsolatban.
Íme néhány sláger téma:
- Cafeteria dokumentációja
Az első előadásomon, majd az azt követő konzultáción kiderült, hogy a legtöbb probléma a béren kívüli juttatások adminisztrációjában a pénztárak körül gyülekezik. Ne feledje, ha Ön ad egészségpénztári, önkéntes nyugdíjpénztári, önsegélyező pénztári hozzájárulást a dolgozóinak, és nem mindenki ugyanannyi forintot, vagy bérének ugyanannyi százalékát kapja, akkor rendelkeznie kell minden munkavállalótól egy nyilatkozattal, hogy lemondanak az egységességről.
- Cafeteria jogi háttere
dr. Andrási Jánosné előadásában tisztázta a rendszer jogi hátterét, de az ezt követő egy órás konzultáción a biztosítások elszámolásáról, a távolsági közlekedések költségtérítéséről folyt leginkább a beszélgetés. Sőt az egyik résztvevő adott egy nagyon jó tippet a használatba adott számítógép piaci értékének meghatározásához, hiszen ezt kell majd figyelem bevenni, ha a dolgozó megvásárolja a nála lévő gépet.
- Cafeteria adminisztrációja
A cafeteria üzemeltetőitől a legtöbb panasz a kiszámíthatatlan jogi háttér mellett az adminisztrációra érkezik. Pallaghy Anna az Accor Services Magyarország Kft. marketing managere bemutatta azokat az online megoldásokat melyekkel:
- Ön a saját cafeteria szoftveréből egyből tud utalványt rendelni
- több utalványfajtához hozzá sem kell többé nyúlni a mostani havi több órás osztogatás mellett.
A bemutatott megoldásokat a helyszínen működés közben ki is lehetett próbálni.
- Cafeteria kis cégekben
Az adminisztrációkímélő megoldásokról szólt az az előadásom, ahol az 1-2 fős cégek béren kívüli juttatási rendszeréről beszélgettünk. Előadótársam dr. Tóth András segített azt a problémát is kezelni, ha a cégvezető nagyobb összegeket akar magának félre tenni. András nagy szakértője annak, hogyan tartsuk kordában a pénztárcánkban garázdálkodó "ősembert".
- Biztosítás a cafeteriában
Gaál Csaba a CIG Pannónia Biztosító Zrt. vezérigazgatója az előző gondolatot vitte tovább. Megismertette velünk a biztosítások szerepét egy juttatási rendszerben.
Megerősítette az előző előadáson elhangzottakat azzal, hogy elsősorban azon vállalatok választható béren kívüli juttatási keretébe kerülhetett be a megtakarítássá alakuló életbiztosítás, amelyeknél a munkavállalók rendelkezésére álló keret - az azonnal felhasználható elemek mellett - az öngondoskodást is lehetővé teszik.
- További tartalmak
Az előzőeken túl áttekintettük a különböző juttatásfajták (üdülési csekk, utalványok, egészségpénztár) felhasználási lehetőségeit.
Egy kerekasztal körül elemeztük a cafeteria rendszer jövőjét, folytatva a felmérésünkkel megkezdett gondolatkísérletet.
Címkék: cafeteria


















